HATÁRIDŐ
MINŐSÉG
ÁR
Ebből a három jellemzőből kettőnek a paraméterét Ön - bizonyos ésszerű határok között - tetszőlegesen meghatározhatja, és mi csak a maradék egyet kívánjuk megajánlani.
HATÁRIDŐ
MINŐSÉG
ÁR
Ebből a három jellemzőből kettőnek a paraméterét Ön - bizonyos ésszerű határok között - tetszőlegesen meghatározhatja, és mi csak a maradék egyet kívánjuk megajánlani.
Minden vállalkozó tűz ki maga elé célokat, amelyekért dolgozik, amelyeket el szeretne érni. Ezekhez a célokhoz bizonyosan több úton is el lehet jutni, és az is kétségtelen, hogy van sok zsákutca is. Előfordul, hogy nem is rajtunk múlik, melyik utat választjuk, a körülmények határozzák meg tetteinket, gyakoribb azonban amikor dönthetünk, és döntenünk is kell valamelyik megoldás mellett. Véleményünk szerint Magyarországon a vállalkozások a szabályozók olyan útvesztőjében bolyonganak, amelyben nem lehet segítség nélkül megtalálni a célhoz vezető ösvényt. A mottónknak választott idézet szellemében mi abban szeretnénk segíteni, hogy megkeressük a lehetséges utakat, információkkal támogassuk a válaszúthoz érkező vállalkozók döntését.
Fontosnak tartjuk, hogy mindenki azt tegye, amihez valóban ért, ezért mi is gyakran támaszkodunk a minket segítő partnereink közreműködésére. Magasan képzett jogász team áll mögöttünk (munkajog, cégjog, polgári törvénykönyv stb.), együttműködő partnereink vannak pénzügyi, informatikai, oktatási, kereskedelmi, szállítmányozási stb. területeken. Kapcsolatot tartunk több más könyvvizsgálóval, könyvvizsgáló társasággal, rendelkezésünkre áll számos szakmai fórum, számon tartanak minket minden jelentősebb szakmai és érdekvédelmi szervezetben.
Orvost, ügyvédet és könyvelőt/könyvvizsgálót bizalmi alapon választunk. Bizonyosak vagyunk abban, hogy rövid bemutatkozásunk nem elegendő ahhoz, hogy Ön ez alapján bennünket tüntetessen ki bizalmával. Célunk az, hogy tudomást szerezzen rólunk, gondolkodjon ajánlatunkról, minket is vegyen figyelembe mielőtt könyvvizsgálót választana. Amennyiben Önnek egy hagyományos könyvvizsgálatra, könyvvizsgálói jelentésre, ismert probléma megoldásához klasszikus tanácsadásra van szüksége, természetesen állunk rendelkezésére. Azonban ha nyitott a hagyományos könyvvizsgálaton túlmutató, átfogó gazdasági, jogi, pénzügyi, vállalatirányítási, adózási tanácsadói szolgáltatásunk iránt, úgy gondoljuk, akkor hoz jó döntést, ha minket választ.
Könyvvizsgálat
Számviteli tanácsadás
Pénzügyi tanácsadás
Adótanácsadás